A közművelődés jelen állapota

A sellyei járás és térsége nem bővelkedik a múzeumokban, helytörténeti vagy helyi gyűjteményekben, illetve nem rendelkezik kiemelkedő bemutató célú kulturális infrastruktúraként tekinthető közművelődési gyűjteménnyel,

Hivatalos látogathatósággal öt helyszínt tartanak számon az egykori sellyei kistérség, ma a sellyei járás területén, melyek közül három intézményt országos jelentőségűnek is mondhatunk. A gyűjteményük lokális és regionális szerepének szempontjából ezt az országos jelzőt inkább helyi, vagy megyei jelentőségűnek határozhatjuk meg.

A legjelentősebb ormánsági, kistérségi múzeum, a sellyei Kiss Géza Ormánsági Múzeum és Skanzen. Ennek anyaga töredékessé vált, mert a szabadtéri talpasház berendezési tárgyait a Baranya Megyei Néprajzi Múzeumba szállították. Ezek jelenleg a Pécsi Jannus Pannonius Múzeum Néprajzi osztálynak kiállításán tekinthetőek meg, mint ormánsági ház, valamint a tárgyi anyagot bemutató összbaranyai bemutatószobában is találhatunk több ormánsági tárgyat.

Sellye mellett Vajszlón működik még múzeum, a Kodolányi Emlékmúzeum, mely igen jelentős hagyatéki és közművelődési anyagot tartalmaz, mely több elemében még kutatásra érdemes, feltáratlannak mondható. Kiállításunk több elemét is az ebben a gyűjteményben felhalmozott információkra tudjuk építeni.
Az említettek mellett a kérdéses területen további három, helyi szinten is számottevőbb, néprajzi tárgyi kultúrát őrző magángyűjteményt, emlékszobát találhatunk (ilyen például Kákicson – Kiss Géza emlékszobája), de ezek előre egyeztetett időpontban tekinthetők meg és funkciójukban, kihasználtságukban sem nevezhetők közművelődési intézménynek.

Tájházakat Drávaiványin, Hiricsen, Markócon, Lúzsokon, Kákicson, és Bogdásán találni, ezeken a településeken látható még a sellyein kívül talpasház, melyek állagmegóvása helyi erőfeszítéssel történik.

Példaként említhető még a sellyei kastélypark egyre bővülő szabadtéri szoborparkja, mely jó kiállítóhelye a nyári faszobrász táborokban készült munkáknak, illetve a markóci helytörténeti gyűjtemény (Kolutác 2009).
A szakmai hiányosságok jellemzően és szinte minden helyen érvényesek a múzeumi, helytörténeti gyűjteményeket őrző terekre, akárcsak a fenntartó befektetési innovációs készségének, lehetőségének hiánya. A lelkes és lelkiismerete gondozás, őrzés, védés, a „magunkénak érzés” mellett, az összegyűjtött emlékek – akár tárgyakról, akár teljes gyűjteményekről, akár épületekről vagy más nagyobb volumenű bemutatandóról beszélünk a beszerzési/keletkezési történetén túl, szinte semmilyen szakmai, történelmi, néprajzi tájékoztatást nem kap a látogató. Szakmai vezetés szinte sehol sincs, pusztán kulcsőrzés és igény szerinti ajtónyitás, a gyűjtemény gondozójának munkája a „beengedő” szereppel ki is merül. A prospektusokban megjelenő néhány soros ismertetők csak kevés tájékoztatást adhatnak, de ezek sem érhetők el a helyszíneken.

Sajnos a napjainkig nem készült még csak terv sem ezeknek a gyűjteményeknek együttes tartalmi bemutatásának lehetőségére. Együttes csomagban való fejlesztésére, kínálatuk, bemutatott tartalmaik egy kulturális termékké való fejlesztésére még terv sem készült.

A művelődés egyéb közösségi színterei

A Sellyei kistérségben a kultúrházak, művelődési házak, művelődési otthonok néhány kivételtől eltekintve egy termet jelentenek, melyek sokszor a beázástól sem mentesek és csak nagyon nehezen fűthetők. Ezek a termek nagy részben régi építésű, gyakran nem ennek a célnak étrehozott épületek, a közösségi funkciónak napjainkban csak korlátosan felelnek meg. Ez vonatkozik a kivitelezésre, a funkciók hiányára, de leginkább az állagra, állapotra. A berendezések nagyrészt elavult, kiselejtezett darabok, azon funkcióra, melyet betölteniük kellene (kiállítás, közösségi események konfortjának biztosítása) nem alkalmasak. Ezek a körülmények jelentősen befolyásolják azokat a közművelődési célú rendezvényeket, alkalmakat, melyekre létrehozták őket, még az önművelődés alkalmaira is gyakran alkalmatlanabbak, mint az egyéni/magán terek. Mindezek mellett a Sellyei járás 24 településében működik művelődési ház, továbbá kilenc helyen található faluház, nyolc helyen pedig közösségi ház (Kolutácz 2009).
A falvak egyharmadában a települések aktív szereplői (polgármester, cselekvő magánszemély, felelősségteljes vállalkozó) közös összefogással, több éves erőfeszítéssel és pályázati pénzzel a mai követelményeknek megfelelő közösségi színtereket építettek. Hiába van azonban megfelelő közösségi színtér, ha a kihasználtsága évi néhány nagyobb rendezvényre korlátozódik. A megfelelő szakember és alkalmazott hiányában a kistérség kulturális intézményei alig, vagy egyáltalán nem tudják betölteni a funkciójukat (Kolutácz 2009).
Az önművelés, a személyiségfejlesztés, az amatőr művészeti tevékenységek lehetőségei még árnyékként sem jelennek meg. 1-2 fő zene, tánc, képzőművészeti, kézműves foglalkozására a településeken nincs lehetőség. Ezekért a tevékenységekért a környékbeli városokba utazni (Pécs, Siklós, Szigetvár, esetleg Sellye) a költségek és a tömegközlekedési viszonyok miatt nem éri meg. Az 1-2 órás foglalkozásokon való részvétel az utazással együtt szinte fél napot venne igénybe, saját autóval pedig olyan kiadást jelentene, amelyet sokan nem tudnak vállalni.
A Sellyei kistérségben az internethez való hozzájutást alapvetően a közművelődési intézmények biztosítják. A 2000-es évek végén a Sellye közigazgatási területén elhelyezkedő települések közül azonban csak 13-ban (37%) volt közösségi internet hozzáférési lehetőség, és e-Magyarország pont (Kolutácz 2009). Ez a szám azóta, akár csak a lakossági internet penetráció, valamint a mobil-net hálózat óriási fejlődése teljesen átrendezte ezt a területet, azonban ez nem feltétlenül tett jót a közművelődési szférának. Napjainkban a közösséget a közösségi oldalak és közösségi-media jelenti, amelynek globalizációs és nem a lokális kultúrát erősítő hatása van. Az imént elemzett közművelődési helyzet természetesen állapotánál fogva nem volt alkalmas arra, hogy az új akár telefonon kinyíló világgal felvegye a versenyt, így ez a fejlődés nem feltétlenül vált előnyére. Bármely kiállítás, vagy lokális tartalom megjelenítését és popularizálását erősen elősegítené egy olyan átgondolt internetre építő szolgáltatási hálózat, melyben a helyi tartalmak támogatott, kötelezően megjelenő elemekként (mint a kötelező reklámok az ingyenes szolgáltatóknál) lennének beépítve.
A kistelepülések szinte természetes információs pontja, közösségi színtere a kocsma, mely nem feltétlen csak az alkoholfogyasztás színhelye. A jó érzékű kocsmárosok 2-3 fajta újságot járatnak, így reggelente olvasni is betérnek a helyi lakosok, illetve itt cserélődnek az információk, formálódnak a társadalmi szövetek.
A fent vázolt közösségi színterek mellett, a helyieknek nem maradt más, mint a „kispadok világa”, és a szinte minden faluban megtalálható kicsi parkok kínálta kikapcsolódási lehetőségek. Közösségi térként funkcionálnak még a szépen rendben tartott emlékművek környékei és a játszóterek is (Kolutácz 2009).

A közművelődés területének egyik legfontosabb eleme a személyi feltétel. Az eddig említett hátrányosságok mellett a legnagyobb hiányosságokat a kistérség ezen a területen szenvedi el. A pénztelenség és a kényszerű takarékoskodással dolgozó települési önkormányzatok nem tudnak állandó, főállású munkatársat foglalkoztatni, így a kistérségi közművelődés szakmai feladatainak ellátása nem megoldott. A 35 település 55 közművelődési intézményének 84%-ban nincs, 14%-ban egy, míg 2%-ban kettő főállású munkatárs dolgozik. A 10 főállású alkalmazottból 7 fő a hivatali teendőket látja el, és nem a közművelődési feladatokkal foglalkozik. A 3 főállású közművelődési alkalmazott a két legnagyobb településen dolgozik, közülük 1 fő rendelkezik felsőfokú szakképesítéssel. Rendes munkaviszony keretében tehát a kistérség 35 településén 1 fő közművelődési szakember dolgozik (Kolutácz 2009). Ez a helyzet azóta nem sokat javult, bár a közmunka segítette a számok javulását, de ezen a területen ez nem a diplomás munkanélküliek esetleges kultúra-támogatási funkciójának megteremtését jelentette, hanem a képzetlen átmeneti munkaerő alkalmazását ebben a szférában is.
Külön kell szólnunk az egyes falvakat érintő fesztiválokról és olyan rendezvényekről, melyek a helyi közösséget még, az akármilyen állapotban is van, közösségben kezelik, azzá formálják. Ezek a búcsúk – bár a református közegben ezeknek nincsen hagyománya, ellentétben pl. a katolikus horvát és cigány/roma közeggel -, az egyes helyi értékekre épülő fesztiválok és természetesen a falunapok. Ezek nagyrészt fiatal rendezvények, melyeknek nincsen mélyebb történetiségben vagy kontinuitásban gyökerező hagyományuk. Gyakorlati tapasztalat azonban, hogy minőségi helyi értékekre alapozott tartalommal ezeket is jelentősebb mértékben közelebb lehet hozni a helyi lakossághoz, ugyanakkor erre a korábban leírt közművelődési struktúra alulfinanszírozottságból és humánerőforrás hiányosságból adódó állapota nem tud megfelelni. Ezért a tartalomfejlesztésnél olyan módon szükséges a helyi értékeket fejleszteni, hogy azok irányultsága (és esetenként kaptafában való alkalmazása több helyszínen) alkalmas legyen a közművelődés ilyen jellegű populárisabb térszínein is megjelenni. Ebben a jó gyakorlatok valamint a mintaprojektek mindenképpen iránymutatást adnak, de nem olyan tevékenységként, mely kötelező, hanem építve a helyi közösség, még ha szűkös vagy kialakulatlan is, de meglévő belső erőforrásaira, civil kezdeményezéseire, társadalmi tőkéjére.