Demográfia

Népesség

Baranya nagy részéhez hasonlóan az Ormánságban is szörnyű megpróbáltatásokban volt része a lakosságnak a török uralom utolsó évtizedeiben. A szövetséges keresztény csapatok hadműveletei, a végvárakból kitörő, zsákmányoló vitézek miatt a lakosság gyakran elhagyta a településeket. Az Ormánság területe nem néptelenedett el teljesen, hiszen itt az elvadult táj, a mocsarak, az ártéri erdők rejtekhelyet adtak a menekülőknek. A területen bujkáló, alkalomszerűen harcokba keveredő hajdúk többnyire földet műveltek, de ha a törökök megjelentek, fegyvert fogtak. Egy jegyzőkönyvben maradt fenn a kisszentmártoni Bráda Mihály neve, aki szintén ilyen hajdú lehetett. Baranya az 1687-es nagyharsányi csata után szabadult fel a török alól, de ez nem jelentette az ínséges idők végét, hiszen ezt követően a kuruc és rác dúlások tizedelték a terményt és a lakosságot. A XVIII. század elejének hadműveletei nagyjából a lakosság 50 százalékát, az állatállomány 80 százalékát és a lakóházak 90 százalékát pusztították el a megyében.

A XVIII. század közepétől nyugalmasabb időszak következett. Visszatértek a korábbi földbirtokosok, vagy éppen újak kaptak itt területet. Mária Terézia úrbéri rendelete (urbárium) rögzítette a jobbágyok és földbirtokosok közötti gazdasági – és társadalmi – viszonyokat. A Dráva és a bal partjáról belé futó patakok szabályozása révén a népesség gyarapodásnak indult. A növekedésnek azonban az urbáriumban rögzített földtulajdon-viszonyok határt szabtak. A nagybirtokosok ugyanis saját majorságukhoz csatolták a vízszabályozás következtében a termelésbe bevont területeket, ezzel pedig csökkent a parasztság közös használatában lévő, korábban ártéri területek nagysága. A parasztgazdák földterülete éppen arra volt elég, hogy egy család szűkösen megéljen belőle. Hogy a parasztgazdaságok ne aprózódjanak el, az ormánsági családok körében elterjedt a születések korlátozása. Több író, szociológus hívta fel a figyelmet a XX. század elején arra, hogy az „egykézéssel” az Ormánság „őslakos” református magyar népe pusztulásra ítéli saját magát.

Ünnepi viseletbe öltözött család a XIX. század végén. Zelesny Károly felvétele (A Janus Pannonius Múzeum engedélyével)

A kevés életben hagyott – főként lány – gyermek nehezen talált magának párt saját falujában, ezért többnyire sokgyermekes alföldi családok fiú gyermekei házasodtak be az Ormánságba. A kezdetleges terhességmegszakítási eljárásoknak tudható be, hogy a XIX. század végére nőtt a gyermektelen családok száma. A gyermektelen, vagy a gyermeküket fiatalon elveszítő házaspárok tulajdonukat a szegényebb, cselédsorban lévő családokból örökbe fogadott gyermekekre hagyták.

A XX. század közepén a TSZ-esítés elvette a gazdák földjét. A kiábrándult utódok inkább az iparosodásnak indult közeli városokban kerestek munkát. Akik maradtak, jellemzően korábbi uradalmi cselédek voltak. Az üresen maradt ingatlanokba az 1960-as években tanácsi támogatással cigány családokat költöztettek be, akik a helyi mezőgazdasági üzemekben helyezkedtek el.

A termelőszövetkezetek felbomlása és a helyi kisüzemek bezárása újabb elvándorlást eredményezett az 1990-es évektől. Az elhagyott olcsó ingatlanokba hátrányos helyzetű lakók költöztek be.

Nemzetiség

A lakosság a XIX. század közepéig nagyjából egyöntetű volt. A fogyatkozó őslakos református magyar népesség mellé ezután települtek be nagyobb arányban horvátok, akik kisebb szigetekben már a török hódoltság utolsó időszakától jelen voltak az Ormánságban. A nagyüzemi termelésre átállt majorságokban a jobbágyfelszabadítás miatt munkaerőhiány keletkezett. Ennek pótlására, cselédekként érkeztek a római katolikus vallású horvátok a nagybirtokokra.

A XX. század elején jelentek meg az eredetileg ortodox beás cigányok, akik saját kézműves termékeiket árulták a falvakban. Az első világháborút követően az egykézés miatt munkaerőhiánnyal küzdő magyar paraszti gazdaságok bérmunkásként alkalmazták őket. Szintén az egykézésnek köszönhetően költözött be németajkú népesség az Ormánságon kívül eső területekről. A svábokat az 1720-as évektől kezdődően telepítették be Baranyába, a török hódoltság alatt elnéptelenedett területekre. Jómódú sváb gazdálkodók a XX. század elejétől vásároltak földterületeket a kihalt ormánsági falvakban.

Magyarország etnikai térképe 1910-ben (Forrás: www.mapire.hu)

Vallás

Ormánság népe a XVI-XVII. században, Sztárai Mihály és más protestáns prédikátorok hatására áttért a református hitre. Katolikusok főként a máshonnan idekerült uradalmi alkalmazottak és állami tisztviselők maradtak. A XX. századig az Ormánság területén csak Vajszlón és Bogdásán volt katolikus gyülekezet és templom. Bogdásának Sellyén kívül még két filiája volt az Ormánságban: Drávakeresztúr és Drávasztára – mindkettő horvát község. Katolikus horvátok a XIX. század közepétől érkeztek nagyobb számban az Ormánságba. Jellemzően a XX. század elején jelentek meg az ortodox beás cigányok. Végül katolikus német ajkú lakosok költöztek be. Az eltérő etnikai és felekezeti csoportok között a második világháború előtt ritkák voltak a vegyes házasságok.

Magyarország felekezeti térképe 1910-ben (Forrás: www.mapire.hu)